20 éveseké a világ
Több éven keresztül voltam szerkesztő-újságírója az Európai Ifjúsági Portálnak, alumni tagja vagyok a Bolyai Önképző Műhelynek, mely a tehetséges fiataloknak segíti és a fejleszti az értékeit, így mindig is a szívemen viseltem és viselem a fiatalok sorsát.  

Sokaknak okoz komoly fejtörést a továbbtanulás kérdése és az iskolai stresszhelyzetek kezelése, amit komolyan kell venni. Tapasztalatom szerint rengeteg lehetőségről nem értesülnek a diákok, vagy ha igen, akkor nem tudják hogyan fogjanak bele egy pályázatba, mit nyernek vele a tárgyi nyereményeken túl, miért menjenek egyetemre, miért ne menjenek, milyen szakmát válasszanak, egy gyakorlati hely kiválasztásánál milyen szempontokat vegyenek figyelembe, hol keressenek maguknak diákmunkát és a témákat még napestig lehetne sorolni.

Tudtátok például, hogy könnyen el lehet jutni egy kőolajfúró toronyra gyakornoknak, részt lehet venni a cannes-i filmfesztiválon, világversenyeken, ingyenesen is lehet külföldi egyetemeken tanulni, ösztöndíjakat nyerni, különféle szakmunkákat lehet megismerni? Igen, ezt mind lehet, ám értesülni kell arról, hogy hol.

A legfontosabb, hogy lássuk az összefüggéseket!

Kevesen tanítják meg, hogy egy dátumhoz például nem csupán egy esemény tartozik, hanem ott vannak a tudományos eredmények, az irodalmi, művészeti, zenei élet történései, a földrajzi felfedezések, a sportesemények vagy éppen a filmművészeti remekművek. Ezek sok esetben kölcsönhatásban álltak/állnak egymással, hiszen egy háborút követően sorra születtek meg a versek, regények, drámák, festmények, rajzok és egyéb műalkotások. Átalakul a társadalom, bizonyos munkahelyek megszűnnek, mások pedig kialakulnak. Gyógyszereket találnak fel, új állatfajokat vesznek észre vagy egy ókori emlékműre bukkannak, ezért nagyon fontos látnunk az összefüggéseket, ahelyett hogy szimplán csak bebifláznánk egy évszámot.

“Lám milyen az élet rendje. Milyen rettenetes, milyen bölcs, és minden összefügg egymással. Vég, kezdet, folytatás…”

Csingiz Ajtmatov

Jól kell tudni választani

2020-ban a tanulás terén már nincs lehetetlen, nincsenek határok, éppen ezért rettentő nehéz a számtalan lehetőség közül választani. “Beülhetünk” a Harvard, a Sorbonne egyetem előadásaira, Youtube videókon keresztül megtanulhatunk burkolni, két kattintással eljuthatunk bárhová, a kérdés csak az, hogy nekünk mire van szükségünk. Legtöbbünknek először a szüleink, tanáraink és barátaink fognak segíteni, de útközben nekünk magunknak is csiszolni kell a választási folyamatainkon. Ehhez persze olvasni kell, utána nézni bizonyos adatoknak és rendelkezni némi józan “paraszti” ésszel avagy azt is írhatnám, hogy kritikus gondolkodással.

Vegyük példának a filmeket. A tévé, a mozi és a streaming szolgáltatók ontják magukból az alkotásokat. Olyan mennyiségben fogyasztjuk őket, hogy gyakorlatilag arra már nincs is időnk, hogy feldolgozzuk, netán megbeszéljük a látottakat. Jó, de akkor mi alapján válasszunk? Heti top 10, egy Facebook bejegyzés vagy valamelyik Youtuber ajánlása alapján? Akár ez is lehet, de jobb, ha tisztában vagyunk a céljainkkal

Ha filmrendezőnek, operatőrnek, forgatókönyvírónak, netán tanárnak készülünk, akkor elengedhetetlen, hogy megnézzük, azokat a filmtörténeti klasszikusokat, melyek által eljutottunk odáig, ahol ma tartunk. Ezek nem feltétlenül fognak tetszeni vagy elsőre lehet, hogy meg sem értjük őket. Így voltam én is a Bergman filmekkel vagy éppen Luis Buñuel Andalúziai kutya c. filmjével. Aztán leültem a tévé elé egy füzettel majd újra és újra néztem a filmet, jegyzeteltem, utánaolvastam, átbeszéltük az egyik tanárommal s lám, nemhogy megértettem, de meg is szerettem ezeket a filmeket.

https://youtu.be/PIgrpFCmK6I

Általánosságban elmondhatjuk, hogy legyen bármi is majdan a foglalkozásunk ezeknek a filmeknek a képi világa, történetei, szereplői mind-mind hozzáadnak a személyiségünkhöz, ami nem jelenti azt, hogy ne szórakozhatnánk jól egy Zs kategóriás filmen.

Élethosszig tartó tanulás? Na ne már! 

De bizony! Nincs az életünknek olyan területe, ahol ne lenne folyamatos fejlődés, újítás. Legyen ez épp az újságírás, blogolás, fodrászat, burkolás, orvostudomány, vendéglátás, mesterséges intelligencia, űrkutatás, tanítás vagy bármi más. 

Az is megtörténhet, hogy szakmát szeretnénk váltani, ezért sosem késő elkezdeni valami újat tanulni, ám ha nem sáfárkodjuk el a húszas éveinket, akkor egy életre szóló befektetést alapozunk meg.

A megszerzett tudás a miénk, amivel mindig lesz munkák, így biztonságban érezhetjük magunkat és a szeretteinket is. 

20 éveseké a világ

Ebben szeretnék segíteni, egyrészt a saját tapasztalataimmal, másrészt azoknak az opcióknak a megosztásával, amivel élménnyé tehetjük a tanulást és könnyebben hozhatjuk meg az adott pillanatban megoldhatatlannak tűnő problémákat. 

Képek forrása: Bogomil Mihaylov on Unsplash, Mark König on Unsplash, Baim Hanif on Unsplash
, , , , , , , , , , , , , ,
Similar Posts
Latest Posts from vinoela.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük